joi, 28 martie, 2024

Special Arad Logo

    InclusivComunicat Faragó Péter, președinte UDMR Arad

    de - | 18 mai 2016, 7:24 PM | Undeva

    2

    Az RMDSZ Arad megyében tizenkét településen állít polgármesterjelöltet, és húsz listán összesen 355 tanácsos jelöltje méretkezik meg az idei önkormányzati választásokon – jelentette be Faragó Péter, a Szövetség Arad Megyei Szervezetének elnöke, a megyei tanácsosi lista vezetője május 3-án, kedden azon a kampányindító rendezvényen, ahol bemutatkoztak az RMDSZ polgármester-, helyi és megyei tanácsosjelöltjei.

    Az elnök felszólalásában kifejtette: „az elmúlt 26 évben a magyarlakta települések fejlesztésén dolgoztunk, építettük a közösséget. Ma a mi felelősségünk ezt a munkát folytatni, mert hiszem, hogy csak az RMDSZ tudja felelősen képviselni a magyarokat, megvédeni a közösséget, és megteremteni annak biztonságát. Kiállni, képviselni, kiharcolni! Ez a hármas parancs vezérli munkánkat a következő időszakban.”

    Faragó Péter szerint folytatni kell a települések fejlesztését, meg kell teremteni a lehetőséget a magyar közösség kultúrájának, hagyományainak ápolására, támogatni kell a fiatalokat a szülőföldön való boldogulásban, segíteni kell a vidéki családi gazdaságokat, meg kell teremteni a gyermekközpontú oktatást.

    A megyei szervezet elnöke megköszönte a történelmi magyar egyházaknak, hogy partnerek a Szövetség közösségépítő munkájában.

    Bognár Levente aradi alpolgármester, az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje beszédében meggyőződésének adott hangot, hogy a jelöltséget vállalók a megyeszékhelyen mind a 15 395 személyért – akik a legutóbbi népszámláláson magyarnak vallották magukat – önzetlenül tenni akarnak.

    Urmărește Special Arad și pe Google News, Twitter, LinkedIn și Instagram!

    Distribuie articolul

    Comentarii

    1. Am și eu in mine sânge maghiar. Știu să citesc și in ungurește. Dar președintele UDMR Arad ar trebui să cunoască că încă în România limba oficială de stat este limba română. Ori comunicatele de presă date ziarelor românilor se dau în limba oficială. Ungurii din Arad știu și limba română.

      Să înțeleg că ne provoacă? Măi Petér mai bine ai da un comunicat de presă referitor la implicarea UDMR în sabotarea Monumentului Marii Uniri de la Arad!

      +3 voturi
      +1
      -1

    Scrie un comentariu

    7 + 0 =

    Redacția Special Arad își rezervă dreptul de a selecta și a modera comentariile în funcție de relevanța lor față de subiect. Comentariile care nu fac referire la subiectul prezentat nu vor fi aprobate. De asemenea, răspunderea juridică aparține autorului comentariului.